2013. július 31., szerda

Nemzethelyzet 6. - Dekorácia, avagy a központosított hatalom rémálma

Rajz:  Free Ostástka

"Ugyan sokan értetlenkedve szemlélik az aktuális politikai berendezkedést és nem értik, hogyan következhetett mindez be, addig a válasz roppant egyszerű - a jelenlegi politikai kultúrát maga a társadalom hozzáállása hozta létre, hiszen a többségi magyar társadalom ilyen politikai elitre vágyik. Orbán Viktor éppen azért annyira népszerű, mert a többségi társadalom értékrendjét testesíti meg. Ebben beletartozhat akár még a mutyizás, a korrupció, valamint a mindennapi életünket meghatározó erős állam, élén egy teljhatalmú vezérrel. Ezen megállapítások első hallásra talán meghökkentőnek tűnnek, de ha megnézzük a társadalmi kutatások eredményeit, akkor kénytelenek vagyunk felismerni, hogy a magyar társadalom többségében nagyon torz értékrend alakult ki, ami megmagyarázza, hogy az újkori demokráciánk miért tart a kisiklás felé...A kutatások szerint Magyarországra leginkább az jellemző, hogy nem fontos a szabadság, az érdekérvényesítés és az önállóság, nincs tolerancia a mássággal szemben és nincs közbizalom sem. Sajnos ezt még nem is lehet az "elmúlt nyolcévre" fogni, mert a korábbi kutatásokban is közel hasonló eredmények születtek. - (http://anonymus-hu.blog.hu/2013/06/04/osszezavarodott_magyarok)


"Feladat- vagy problémaközpontú megoldásmódok. A legnagyobb különbség az, hogy a feladatközpontú megoldásnál átgondolom a helyzetet, beazonosítom, hogy mit kellene tenni, hogy mi volna a helyes cselekvés, és átelmélkedem azt, hogy mi vezethetett idáig? 
És stratégiákat munkálok ki arra nézve, hogy hogyan lehetne a struktúrát, a helyzetet, a rendszert úgy megváltoztatni, hogy lehetőleg ilyesmi ne történjen meg? Majd pedig nekiállok megoldani a feladatot. Ez a feladatközpontú hozzáállás. Hogy van egy feladatom, egy dolgom.
A problémaközpontúnak mi van a középpontjában? Hogy mi a probléma és ki okozta. Ki csinálta? Tehát ki a felelős?!
Tehát hozzá se látok a feladat megoldásának, mert azzal töltöm az időt, hogy megnevezzem, hogy ki a felelős. Majd pedig, ha megneveztem a felelőst, akkor arra törekszem, hogy őt meg kelljen büntetni. Azzal az illúzióval, hogy ha a felelősöket, akik valami rosszat tettek, megbüntetjük, akkor majd minden jobb lesz. És nemcsak a felelősöket akarom megbüntetni, hanem azt mondom: akkor újabb szabályokat kell hozni, mert a szabályok be nem tartása miatt jutottunk el ide.
Tehát még világosabb szabályokra van szükség! Akkor még több szabályt hozunk. (Hááát).
A hosszú távú megoldás nem a szabályok szaporításával történik, hanem a rendszer megreformálásával; rendszerszintű változással.
És a rendszerszintű változás egészen azokat az alapokat érinthetné...
A feladat- vagy problémaközpontú megközelítés tehát nem ugyanabba az irányba viszi a cselekvést.
A problémaközpontú megoldás adott problémákat megold, de nem oldja meg azt, ami miatt a probléma történt. Hanem azt megpróbálja szabályokkal valamiképpen...
A feladatközpontúnál pedig nem szabályokat hozok, hanem rendszert változtatok. Tulajdonképpen ahogyan beszélünk pl. a kudarcra ítéltség sémáról, itt szó sincs arról, hogy a felelősök után nyomoznánk vagy őket keresnénk. Nem az apukákat szidjuk, nem az anyukákat, a nagymamát, a társadalmat vagy bárki mást. Hanem azon ötletelünk, hogy hogyan lehetne a rendszert megváltoztatni ahhoz, hogy abból a lehető legnagyobb természetességgel jól-levő emberek tudjanak kikerekedni. Ezen ötletelünk." - (Pál Feri: http://www.palferi.hu/2013.03.12.)

Csudajó lenne ehhez felnőni


"Ami most itt folyik, ne higgyétek el! Az egész olyan hülyeség, mint amiket Besenyő Pista bácsi beszél. Csak a Besenyő Pista bácsin lehet röhögni, a kormányon meg nem." - (Laár András a buddhizmus és a humor kapcsolatáról, 2013.07.21. Buddhista Misszió)


"Közösséget alkotni a közös harc nevében. Ez olyan közösséget formáló erő, amit újból és újból a mi manipulálásunkra használnak. Nevezünk meg közös ellenségeket, ez lehet csoport egyes ember, lehet akárki… és összefogunk. És érdekes módon ez az összefogás az összefogás miatt jó érzéseket kelt bennünk. Csak az az irány, amerre az agresszió megy, a másikat a megsemmisítheti. És mindez egészen, egészen elfogadhatóvá tud lenni…  az együttműködésnek ez az öröme, a hősiessége, a bátorsága, az összekapaszkodása szinte mindent képes bennünk szentesíteni. Nagyon ijesztő! … Ehhez csak egy ellenségre kell valahol mutatni.
Nem megdöbbentő, hogy embertelenségekre vagyunk képesek abból kiindulva, hogy együtt, vállat vállnak vetve… ? S közben kinyírtuk azt a nyomorultat, de mi bajtársak vagyunk!
Ezért minden olyan közösséghez tartozás, melynek valamiképpen feltétele, belső logikája, strukturális sérülése, hogy mások ellen irányul, az nagyon-nagyon veszélyes.  Nagyon. Amikor az összetartozásunkban benne van, hogy azáltal éljük meg a közösségünket, hogy másokat lenézünk, kicikizünk… Ezt strukturális bűnnek hívhatjuk.
Egészen ijesztő, úgy megerősíteni a közösséget, hogy újból és újból elevenen tartjuk, hogy kik a rosszak. Azért félelmetes, mert nagyon járható. Az emberi természetnek az egyik legmélyebb motivációs rendszerét szólaltatja meg." - (Pál Ferihttp://palferi.hu/2012-2013.
05.14.)


"Nem értem, hogyan szavazhatnak jövőre a határon túli magyarok, hiszen nem ide adóznak, és nem is ők fogják tapasztalni a hétköznapokban, a bőrükön döntésük következményeit." - (hozzászólás  egy közösségi portálon)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése