Feladjuk vagy kitartunk?

Volt egyszer egy férfi, aki azon volt, hogy feladjon mindent. Otthagyta az állását, a párját és el akarta dobni az életet magától. Elment az erdőbe, hogy még egyszer utoljára elbeszélgessen Istennel. 

- Istenem! - szólította meg.
- Tudnál nekem mondani valami jó okot arra, hogy ne szálljak ki ebből az egészből? Isten meglepő választ adott: - Nézz körül itt. Látod a páfrányt és a bambuszt? - Persze! - válaszolta a férfi. 

- Amikor elültettem a páfrányt és a bambusz magot, nagy gondot fordítottam rájuk. Biztosítottam számukra a fényt, a vizet. A páfrány gyorsan kihajtott. Ragyogó levele befedte a talajt. A bambusz magjából azonban semmi sem hajtott ki. Mégsem hagytam magára a bambuszt. A második évben a páfrány még gyönyörűbb és dúsabb lett. A bambusz magjából még mindig nem hajtott ki semmi sem. Mégsem hagytam magára a bambuszt. A harmadik és negyedik évben se hajtott ki a bambusz. Mégsem hagytam cserben. Aztán az ötödik évben egy pici hajtás nőtt ki a földből. A páfrányhoz képest parányinak és jelentéktelennek tűnt. Hat hónap alatt a bambusz harminc méteresre nőtt. Öt évet töltött a gyökérzet növesztésével. A gyökerek tették erőssé és biztosították számára azt, amire a túléléshez szüksége volt. Egyetlen teremtményemet sem állítom olyan próbatétel elé, amellyel nem tudna megbirkózni.

Ezután így folytatta: 

- Tudtad, hogy amíg küszködtél, valójában gyökeret növesztettél? Nem hagytam magára a bambuszt. Téged sem foglak cserben hagyni. Ne hasonlítgasd magadat másokhoz. A bambusznak más a célja, mint a páfránynak. Mégis mind a kettőnek a jelenléte megszépíti az erdőt. Eljön majd a te időd, amikor magasan szárnyalhatsz. 

- Milyen magasan? - firtatta a férfi. - Milyen magasra nő a bambusz? - kérdezett vissza Isten. - Amilyen magasra csak tud? - Igen. - felelte.
- Emelkedj olyan magasra, amilyen magasra csak tudsz. 
A férfi otthagyta az erdőt, és mindenkinek elújságolta a történteket.

- Ne hajtogassátok az Úrnak, hogy milyen nagy kelepcébe jutottatok, inkább dicsőítsétek őt azért, hogy mindenkit képessé tett arra, hogy beteljesítse a saját sorsát.

(A.C.Bhaktivedanta Swami Praphupada )

Erről egy caminós bölcsesség jut eszembe: "Mindenki a saját tempójában." Ha harminc nap, akkor annyi, ha húsz, az is lehet jó, és ha három hónap alatt  járja végig valaki ugyanazt az utat, meglehet, hogy még jobb. Ha másokhoz próbálunk igazodni, a lábunk bánhatja... Vagy az életünk. 

(Pelegrina)