Mozdulatlan utazás

Önmagad beutazása: a mindenség beutazása. A térbeli világ úgy viszonylik a mindenséghez, mint egy ruhazseb az élő-testhez. Éjjel, a csillagos ég alatt felfohászkodsz: Mily nagy a világ! De ládd: egyetlen gondolatod a legtávolabbi égitesten is túl-fut pillanata alatt. Egy gondolattól a másikig végtelenül hosszabb az út, mint csillagtól csillagig. Az ember a teret végtelennek érzi, de valójában úgy szorong a térben, mint egy börtönkamrában, melynek sem hossza, sem szélessége nincs egy teljes lépés. Aki lényében a végtelen áramokig hatol, a kamra falán kis rést ütött; aki személyiségét feloldotta, a kamra falán akkora rés ütött, melyen már kifér.

(Weöres: Mozdulatlan utazás)

Ami az úton el nem indult, vagy ami az út elején van - a kő, a csecsemő - még nem szerzett magának semmi kincset és önmagában véve szeretetreméltó. S a teljességbe érkezett lény, aki szerzett kincseit már magába-olvasztotta és éppúgy nincs semmije, mint a kőnek, vagy a csecsemőnek: szintén önmagában-véve szeretetreméltó. S a még el nem indult, s a már megérkezett: azonos. 

A gyarapodás útján járó embert, aki félig-megszerzett csonka kincsek alatt roskadozik, csak az idétlen kincsek csábereje okozta tévedésből lehet szeretni, vagy rokonság kapcsán, vagy részvétből, vagy a végtelen szeretet hőfok-nélküli, tökéletes egykedvűségéből. 

(Weöres: Vándorúton)

Ram Tzu tudja: 

Életed egy utazás, 

Amelyben

Senki nem megy sehová. 

(Ram Tzu: Úttalan utakon, 84. vers)