Mottó:
"... ezúton is
kívánok egy
sokkal jobb fej
világot, ám
tudnod kell, hogy
(bármily furcsa),
te vagy itt a
helyzet kulcsa,
egyedül csak
az a fontos,
(így írom, mert
így a pontos)
hogy a szíved
legyen helyén,
kétezerti-
zennégy
telén.
kívánok egy
sokkal jobb fej
világot, ám
tudnod kell, hogy
(bármily furcsa),
te vagy itt a
helyzet kulcsa,
egyedül csak
az a fontos,
(így írom, mert
így a pontos)
hogy a szíved
legyen helyén,
kétezerti-
zennégy
telén.
Rajtad áll, hogy mit teszel, hogy
jó fiú vagy rossz leszel, hogy
vállat vonsz és legyintesz, vagy
észnél vagy és beintesz, hogy
pakolod a cekkered, vagy
szép csendben ki-
bekkeled...
jó fiú vagy rossz leszel, hogy
vállat vonsz és legyintesz, vagy
észnél vagy és beintesz, hogy
pakolod a cekkered, vagy
szép csendben ki-
bekkeled...
Ha üldögélsz,
ha ácsorogsz,
ha élteted,
ha gáncsolod,
én
egy dolgot tanácsolok:
ha ácsorogsz,
ha élteted,
ha gáncsolod,
én
egy dolgot tanácsolok:
Legyen vidám karácsonyod!"
(Erdős Virág: Karácsony)
Tizenhat éves kamaszokra jellemző a lázadás olyan impulzív formája, amikor nyeglén vagy dühösen közlik a szülővel, ők most nyomban önállósulni fognak, elköltöznek, nem hagynak maguknak dirigálni többé. Persze a markukat tartani továbbra sem mulasztják el, a szülői juttatás kényelmesebb, mint dolgozni, egzisztenciát építeni. Nem kell sokáig fejünket törni azon, hol az analógia a népvezér/galeri-főnök és bandájának Brüsszelhez való viszonyával. A hús-vér apjával való pszichés megrekedésének országunkat sújtó következményeiről meg tavaly szóltam. Ha szavazásra jogosultként mi is a saját, apai hatalmat képviselő családtagunkkal szembeni gyermekkori játszmánkban ragadtunk, vagy ha kollektíven megrekedtünk a "istenatyuska, királyatyuska, császáratyuska, pártvezér-atyuska..." paternalista, feudalista víziójánál (mely atyuskák elleni folytonos lázadásunk eléggé ambivalens, hiszen életünk megoldását is tőlük várjuk), úgy vélem tiszta sor, hogy a mindenkori következményekért bennünket terhel felelősség. A politikusok nem egy külön állatfaj, ők mi vagyunk... említettem sokszor, már magamnak is unásig. A lázadás és az elvakult rajongás bár két irányban, mégis hasonló távolságban van az érett személyiség tárgyilagosságától.
Ha már objektivitás, hadd említsem Gyurcsány Ferencet is. Nem tudom, hogy mely ellene felhozott vádpontokban vétkes, s melyekben nem. Azt azonban látom, hogy még ha ha ő maga a megtestesült ártatlanság (vajon van ilyen ember az 1970 előtt születettek közül? és van ilyen ember ma?), akkor is az önkorlátozás, a politikai pályától való visszalépés mutatná a jó szándékot. A kialakult helyzetben - ha meg se moccan, meg se szólal többet, csak jelen van - a puszta léte is lejáratja a baloldalt. S hogy visszakanyarodjak kissé Viktorhoz: igen, vannak történelmi helyzetek, mikor hadvezérekre van szükség, aztán meg vannak utána olyan idők, mikor diplomatákra, békés vezetőkre. Ha a törikönyvben vagy a hírekben lapozunk, azt látjuk, hogy ritkán tudja egy személy betölteni ezt a kétféle szerepet, s ha ezt nem veszi(k) észre, diktatúra vagy más katasztrófák születnek belőle. Szomorú, hogy a Ferink sem egy Churchill.
Aztán itt van még a Való Világ. A miénk. Az, amit a (szociálpszichológiai kísérletként szemlélve talán mégsem annyira) bugyuta tévéműsor is reprezentál. Nem, tényleg nem nézem, egyrészt mert sznob vagyok, másrészt mert ebbe a tükörbe még nekem sincs kedvem belebámulni. Azért van aki súgjon, meg néhány pillanatát én is elkapom. Szóval ha valaki, valakik - példánkban önként vállalva - hermetikus elzártságban élnek, elveszítik a külvilághoz mért viszonyítási pontjaikat. A villalakókhoz érdemben nem jutnak el a nézők visszajelzései, nem tudják felmérni a népszerűségüket, így aztán maguk kezdik méricskélni az erőviszonyokat. Ha egyiküknek problémája van a másikkal, érv helyett elhisztizi magát, hogy "kiviszlek a faszba párbajozni, kinn hagylak a picsába!". Viktorunk még önkéntebb vállalja az elzártságot, mert ő maga nem akar információt kapni a külvilágtól, ám az eredmény ugyanaz, elszakad a való világtól. Aztán eltévedve az erőviszonyok önfejében kialakult hierarchiájában, hisztisen párbajra hív mindenkit, EU-t, multikat, ha kell, az egész országot is.
Igen, lopnak. Gondolom ez a legtöbb hatalmon lévő személy torzulása, legalábbis ezen az égtájon. A baloldal is lop, csak a mérték és a lebukásra reagálás nem azonos. Az, hogy arcátlanul a képünkbe nevet, mintha a zsebtolvaj vigyorogva lobogtatná felénk a pénzünket, hogy hihihi, ez már az enyém, vigyáztál volna rá jobban (szavaztál volna másra), és mindennek tetejében még a sztrájkolók gyermekeivel szimbolizált jelent, jövőt is cinikusan felzabálja a csokifaló, nos ez a voltaképpen mindent felfaló Kisgömböc Viktorra és mintakövető sleppjére jellemző.
Jóbarátomban felmerült, hogy ez a fajta mértéktelen cinizmus a bal-liberális oldalon sosem uralkodott el. Talán még az általam oda nem sorolt, kommunista-szerepben ripacskodó diktátorokban sem. Meglehet, a liberális színekben induló vezérünk térfélcseréjében az is közrejátszott, hogy felmérte, azon a pályán nincs olyan rés, ahová evvel a személyiségjeggyel be tudna nyomulni.
Viszonyítási pontként egy aktualitás: Krisztina spanyol hercegnőt bíróság elé állították adócsalásért, akár hét év börtönbüntetést is kaphat.
A besúgók is köztünk járnak. Te vagy az? Én vagyok?
Persze hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy van a Fidesznek alternatívája. A közvélemény-kutatások második helyén a Jobbik áll. Ugyan nem erre a "jobb" megoldásra gondoltam, ám úgy látszik, most ennyi telik abban az országban, ahol sosem sikerült elszakadni a bálványimádástól. Ahol a megélt, valódi életnél fontosabb a hős-képzés, ahol az idolok iránti rajongás értékesebb az önmagunkkal, szeretteinkkel, szomszédunkkal való törődésnél. Az országban, ahol a népbetegségként terjedő fész-függősében lájk-özönnel jutalmazzák az anyukája meghitt, vagy a gyereke húsz évvel korábbi, édi fotóit annak, aki percenként árulja el, hagyja cserben őket, észre sem véve, hogy velük önmagát is, tankkönyvi képletű játszmákat játszik a környezetével, meg ahol a kispolgári gondolatvilággal, ilyen környezetben, ilyen életmódot élő tisztviselő spirituális, romantikus, liberális művészként léphet fel a szentimentális könnyekbe fuldokló közönség előtt. A könnyek, az önsajnálat a tömegekben a sajátunkra emlékeztető hívójel, és legalább a tisztánlátás felelősségét is elfeledteti. Meg aztán ha megkapjuk a szeretet-figyelem-siker illúzióját (mert mi mást kaphatnánk azoktól, akik önmagukra se figyelnek), elegendő morzsának bizonyul ahhoz, hogy élni tudjunk - amennyiben a vegetálást annak lehet nevezni. A kényelmetlenebb moccanás, a változás okafogyottá válik, egyszerűbbnek látszik a megalkuvás, a látszatélet csillogóvá hazudása.
(Függünk, azaz lógunk a szeren... Elkezdtem beszámolót írni e két hónapról, "E föld befogad, avagy számodra hely - Átutazóban szülőföldemen" címmel, hiszen ez is olyan úti élmény, mint az előző hónapoké. Végül félbehagytam, ennyiben működik végre az önfék. Fontosabb megélni az ittlétet, mint egy róla hosszú beszámolóval tölteni az időt. Sokszor, sokféle és hasznos tükröt nyújtott, nyújt nekem az olvasók reagálása. Nyári vándorlásom során mégis kiléptem a nagy olvasottságot hozó sokféle csoportból, majd felszámoltam a privát fész-oldalamat, írtam, írok - talán provokálva, elgondolkodásra késztetve - egyre többször népszerűtlen, tabukat feszegető témákról, most ezt a blogot zárom le, olvasókör-szűkítéssel nyitok újat, hogy leszoktassam magam a statisztikák, lájkok, díjak számolgatásáról, a trend-követő, a felszínből merítő olvasókat pedig a blogról. Ha szerencsém lesz, az objektív körülmények korlátozottsága is támogatni fog ebben.) A tömeget csak a felszínesség vonza, a keskeny utakon kevesen járnak. Egy kedves jezsuitánál, Anthony de Mellonál olvastam egyszer, hogy ha ezren kezdenek követni, akkor gondolkodjunk el azon, hogy mit csinálunk rosszul. Jézust e kétezer évben összesen se követték sokkal többen, mint tán egy maroknyian - ha a követés értelmét spirituális tartományban keressük.
Mindnyájan elakadásokkal élünk, több-kevesebb sebből vérzünk, minek ezt még ön- és közámítással is súlyosbítani? A kirakatépítés népbetegség, az önreflexió sajnos még nem járványos. Más népeknél talán máshová tolódnak az arányok. Nálunk így megy nagyban is: "Magyarország jobban teljesít". Hová a csodálkozás, a panasz?
Mi emberségesebbre futhatná ott, ahol egy Prima Primissima-díjas, spiri-divatossá vált pap életveszélyesen fenyegetőző keretlegényekkel veheti magát körül? Egy másik, elmúltnyolcévező és trianonozó, szomszédból a mi kárunkra ide-viktorozó "isten emberének" rajongói, soraim után az évek óta fennlevő videó hozzáférését jelszóhoz kötötték a youtube-on, egy felkapott, sokszor üdvözült és megvilágosodott zarándok-guru utánam osont az egyetlen csoportba, ahol rövid itthonlétem alatt még tag vagyok, és amelyről úgy véli, bosszúszomja ott hozzám férhet (e történettel nem terhelem ezt az írást, a kíváncsiak kibogarászhatják a lábjegyzetből). Miként futhatná jobbra abban országban, ahol még egy ilyen Pelegrina-féle oldalon is akad mindig néhány rajongó (úgy értem: hol énértem, hol másért, aszerint, melyikünk kényelmesebb az egójának), hogy vonatkozó cikkeimet, hadszíntérnek használható csoporttagságaimat eljuttassa az érintettnek, és még olyan is kerül, aki ha nem tetszenek a caminó-s tájképeim (vagy a beszámolóim?) feljelent, és letiltatja fotóimat a közösségi portálon? Újabb példa a rajongás káros hatásairól. Ha valaki spiri-turisként jelent, különb-e annál, aki háromperhármas ügynökként? Léptékben esetleg, de lényegében van-e különbség abban, hogy valaki Vona Gáborért, egy divatos guruért, a szomszéd kék szemű fiúért/lányért (aki megígéri, hogy leveszi a felelősséget a válláról, apukaként vigyáz rá, vagy anyja helyett is anyja lesz, aztán ha mégsem ragad benne végleg a gyerek-szerepbe, néhány év múlva feleségként/férjként csodálkozik nagyon), vagy egy celebért rajong? A valóságtól menekülés szemlehunyós mintáját azonosnak érzékelem.
A társadalmi problémáktól elfordulás (szerintem) álszentségéről is tavaly írtam
Mondhatja bárki, hogy nesze nekem, ha szelet vetek, vihart is aratok. Bizony ám, vihart a biliben. Mert ugyan miért ugranak a nevezettek oly idegesen, fenyegetően vagy hisztérikusan túlreagálva e blog, írásonként olykor csak húsz olvasót vonzó jelentőségét, ha nem az egójuk érzi sértve magát? Talán cirógatja a hiúságomat e túldiszponálás, ám legalább nem állítottam soha, hogy a Csíksomlyótól Santiagóig tartó számos útjaimon utolért a megvilágosodás, és azt sem, hogy e céllal keveredtem ilyen utakra. (A keveredés már eleve ki is zárja a célra tartást.)
Hétköznapi játszmáinkban családtagunkat, kollégánkat, barátunkat áruljuk el, önmagunkat hagyjuk cserben, vagy pedig nagyban játszunk, és egy országot, egy földrészt vagy egy bolygót... ahogy a karácsonyi fényfüzérben említettem, szerintem a nagyságrend nem erkölcsi mérték. Amilyen a nép, olyan a vezetője, amint ezt már Széchenyi is felismerte.
Debrecen, református nagytemplom
Nemrég Kolozsváron jártam, hazafelé, ingyen fuvarra nyakába cseppentettek egy középkorú református lelkésznek, és idősebb munkatársnőjének. Ironikus, mert háziasszonyomnak is gondja van a kálvinizmussal, nálam is megakadt kissé a lemez, tán a rendszerváltás környékén, midőn ref. teológus vágytam lenni, vagy még korábban, még a reformáció idején, "véres szájú protestáns prédikátor" koromban. Ki tudja? Én nem, csak azt, hogy elakadt. Most meg kaptam egy ilyen szembesülési lehetőséget, Debrecenig összezárva egy autóba. A nehézség számomra ott kezdődik, hogy a református egy szép nagy, nemzeti egyház. Aki ezt nem érti, és kíváncsi, járjon utána, itt elég legyen annyi, valamiképp kódolva van a nemzeti konzervativizmus (aktuális és reprezentatív példa nálunk erre a Jobbikos Hegedűs-család, vagy elég csak elsétálni a "Hazatérés Temploma" előtt), mely alól igen kevesen tudják kivonni magukat. Nekem olyanhoz még nem is volt szerencsém. Kezdetben csevegés Kolozsvár érdekességeiről, a Teológia belső, bárhol előforduló munkahelyi anomáliáiról, ez simán ment. Majd szó került a Julius Mall-ra, hogy egész évben tele van, mire én, hogy nálunk év közben sok bevásárló központ kong, a régió legelsője, a Duna Plaza pedig jó ideje konkrétan haldoklik, ami nem meglepő, ha nincs munka, bajos a gazdaság, nincs vásárlóerő. Óh jaj, kieresztettem a szellemet a palackból! Nem így van, szerinte azért a pangás, mert az erdélyiek már nem járnak át vásárolni, náluk is van minden. Gondoltam persze, hiszen az illetékesek szerint a gyerekek is azért nem reggeliznek, mert nem éhesek. Nem mondtam, s ezzel vissza is tuszkoltam a szellemet a helyére. Egy időre. Mígnem a határok megnyitására került szó. Megjegyeztem, hogy én örülök, meg az is milyen klassz, hogy az osztrákok megnyitották az ingyenes iskolarendszerüket is, ha távolabbról csak a tehetősebbek, de a határszélről szinte bárki könnyen igénybe veheti. Ó, az nem lesz jó! Azt is szerencsétlennek találja, hogy Kolozsvár helyett immár Debrecenbe jár sok teológus hallgató, mert a fontos kortárs-barátságaik ott alakulnak ki, ott eresztenek gyökeret, s nem mennek már haza. A szellemre gondoltam, benne az otthonos palackjába, hát nem birizgáltam, s nem fejtettem ki, hogy erre nem a határok lezárása a megoldás, sokkal inkább az, ha élhető, vonzó hazát teremtünk magunknak, fiataljainknak is.
Aztán jött a Kossuth Rádió, amit tán húsz éve nem hallgattam. Szabályos időközönként bekapcsolta, nehogy lemaradjunk a legapróbb hírekről, vagy hogy legyen alkalmunk elgyönyörködni "pártunk és kormányunk" ötvenes évekre - Romániában még a nyolcvanasokra is - jellemző dicsőítésében. Most éppen arról volt a szólás, hogy az amerikai kongresszus számos tagja örömmel fogadta a magyar küldöttséget, el vannak alélva a magyar oktatási rendszertől, szerintük átvételre méltó, és bár más területeken akad a két ország között némi félreértés, alapvetően nagy becsben tartanak bennünket. Ekkor megint egy cseppet közelebb kerültem a megvilágosodáshoz. Ha valaki ezt hallgatja mindenfelől úgy, hogy a földrajzi és/vagy egzisztenciális távolság miatt nincs húsba vágóan érintve, ha erre szocializálódik, hogy a fenébe hinné el, hogy minden másképpen van. Még a szamizdatos Beszélőben olvastam valaha egy kísérletről: a vízszintes vonalakból álló környezetben felnevelt macskák később sem képesek meglátni a függőlegeseket, és fordítva. Ha ehhez még elvakult rajongásra hajlamos személyisége is van, naná, hogy a másfajta hírek hozóját ellenségként kezeli, adott esetben akár el is veszejti. Szóval hagytam békén e vonalas kandúrt, szerencsémre nem volt veszett, s ahol ellenállást érzett, onnan ő is visszavonult. Nem tudom, mennyi szerepe volt ebben jólelkű protektoraim pozíciójának, mennyi az ő személyiségének, ám szép példának éreztem arra, hogy lehetne így is - véleményünket jelezve, nem gyilkos fegyverként használva - egymás mellett élni.
Láthatóan kínban volt a magázással a Nagytiszteletű úr, várta, hogy felajánljam a tegezést, hiszen én vagyok a nő, ő meg a fiatalabb, ám nem tettem. Magamban mosolyogva rajta, kicsit kiélveztem a helyzetet. Bocsátassék meg nekem, ha ez játszmázás, szeretném inkább női huncutkodásnak tekinteni. Tanulságos utazás volt, végül még ebédelni is magukkal hívtak. Áldás, békesség!
A sort lehetne folytatni Orbán Viktorral, Gyurcsány Ferenccel, az EU-val is...
E képhez illik az a novemberi történet, amikor egy ismerősöm legurult mellettem a mozgólépcsőn. Ugyan csak ketten utaztunk rajta, két férfi mégis nyomban előkerült a semmiből, felsegítették őt, s közben az én szidalmazásomba fogtak. Hogy lehetek ilyen érzéketlen, csak így hagyom legurulni, nem teszek semmit. Valóban, egyik kezemmel a kapaszkodószalagot fogtam, másikkal az ő összes táskáit, nem volt harmadik, amivel utánanyúlhattam volna, ha eszembe jut, mert ugye sokan vagyunk úgy, hogy váratlan helyzetben leblokkolunk. A menetiránnyal ellentétesen, utána rohanni se lett volna célszerű, mit segít neki, ha ráhuppanok, mint egy "kicsi a rakás". A lényeg azonban az, hogy bármi történik, ne mulasszuk el feszültségünket azon nyomban levezetni egy jó kis fröcsögő bűnbakkereséssel. Nemzethelyzet...
"Legtöbb ember, ha véletlenül megpillantja saját mélységének valamely
szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba;
ezentúl a szörny még-nyugtalanabb és lassanként megrepeszti a falat.
Ha meglátod egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj
önmagadnak, inkább örülj, hogy felismerted;
gondozd, mert könnyen szelídül és derék háziállat lesz belőle.
Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek.
Ápolt tulajdonságaid jók; becézett, vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak." (Weöres Sándor)
szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba;
ezentúl a szörny még-nyugtalanabb és lassanként megrepeszti a falat.
Ha meglátod egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj
önmagadnak, inkább örülj, hogy felismerted;
gondozd, mert könnyen szelídül és derék háziállat lesz belőle.
Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek.
Ápolt tulajdonságaid jók; becézett, vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak." (Weöres Sándor)
Isten, áldd meg több tudatossággal a magyart!
Sebzett madarakként gubbasztunk egymás mellett, vergődésünkkel olykor további sérüléseket okozva a másiknak. Bár tudnánk inkább együtt repülni! - Pelegrina
Vonatkozó blogbejegyzések:
(Lábjegyzet a fent említett játszmához:
Ugyanakkor jó látnom azt is, hogy néhol és olykor, akadnak még higgadt, tárgyilagos emberek. Talán rájuk kéne bízni az országot.
A lábjegyzet lábjegyzete: PeLegrina katalán, PeRegrina egyéb nyelvjárások szerint. Bár a tények nem fontosak, érvek meg nincsenek, ha valaki személyeskedni akar. Éppen, mint a politikában.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése