2013. július 18., csütörtök

Maszkok és gyöngyök


Aki nem hiszi el, hogy ő maga érdekes lehet, az kénytelen álarcot felvenni. Meglehet, így többen figyelnek rá számszerűen, mintha önmagát adná, ám ez a figyelem kevéssé hatékony, kevéssé értékes - mondta egy barátom. Másrészt szinte mind sebzettek vagyunk, félünk a kitárulkozástól. Az emberek általában nem őszinték magukhoz, így nem szeretnek más őszinteségének tükrébe nézni, és ha magukat nem akarják igazán ismerni, másokat sem. Marad a hiányérzet, vágy a figyelemre, szeretetre. No meg a pótcselekvések.
Hamvas azt írja, a tisztességes élethez átvilágíthatónak kell lennünk. Feldmár véleménye szerint fel kell vállalnunk, hogy seretem
ebezhetőek vagyunk, mert minden vágyott érzelem éppen ebből a sebezhetőségből fakad. A Bibliában pedig arról olvashatunk, hogy ne szórjuk a gyöngyeinket a disznók elé... 



Na most akkor...? Bár lenne elég bölcsességünk megtalálni az egyensúlyt!




3 megjegyzés:

  1. Időközben megérkezett egy lehetséges válasz: az álarcaink tudatosítása...

    VálaszTörlés
  2. Szerintem minden arcunk álarc, azaz egy szerep, amit a szocializációs folyamatban megtanultunk ( örököltünk ), egy adott helyzethez, emberhez. Nem tudom, hogy létezik-e valódi arcunk és ha igen, mennyire húsig csupaszított, és egyáltalán érdekes-e. Hiszen az a végtelen hallgatás, bölcsesség, vagy üresség, a kezdet. Elke

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "... az a végtelen hallgatás, bölcsesség, vagy üresség, a kezdet" Ez milyen szép Elke, köszönöm!

      Törlés