2013. július 18., csütörtök
Maszkok és gyöngyök
Aki nem hiszi el, hogy ő maga érdekes lehet, az kénytelen álarcot felvenni. Meglehet, így többen figyelnek rá számszerűen, mintha önmagát adná, ám ez a figyelem kevéssé hatékony, kevéssé értékes - mondta egy barátom. Másrészt szinte mind sebzettek vagyunk, félünk a kitárulkozástól. Az emberek általában nem őszinték magukhoz, így nem szeretnek más őszinteségének tükrébe nézni, és ha magukat nem akarják igazán ismerni, másokat sem. Marad a hiányérzet, vágy a figyelemre, szeretetre. No meg a pótcselekvések.
Hamvas azt írja, a tisztességes élethez átvilágíthatónak kell lennünk. Feldmár véleménye szerint fel kell vállalnunk, hogy seretem
ebezhetőek vagyunk, mert minden vágyott érzelem éppen ebből a sebezhetőségből fakad. A Bibliában pedig arról olvashatunk, hogy ne szórjuk a gyöngyeinket a disznók elé...
Na most akkor...? Bár lenne elég bölcsességünk megtalálni az egyensúlyt!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Időközben megérkezett egy lehetséges válasz: az álarcaink tudatosítása...
VálaszTörlésSzerintem minden arcunk álarc, azaz egy szerep, amit a szocializációs folyamatban megtanultunk ( örököltünk ), egy adott helyzethez, emberhez. Nem tudom, hogy létezik-e valódi arcunk és ha igen, mennyire húsig csupaszított, és egyáltalán érdekes-e. Hiszen az a végtelen hallgatás, bölcsesség, vagy üresség, a kezdet. Elke
VálaszTörlés"... az a végtelen hallgatás, bölcsesség, vagy üresség, a kezdet" Ez milyen szép Elke, köszönöm!
Törlés