2013. március 15., péntek

Istentisztelet


A szexuális aktus párbeszéd két ember és Isten között.

(Teilhard de Chardin jezsuita teológus, paleontológus, filozófus nyomán.)


A FÉRFINEK NEM SZEX KELL.

… a férfi valójában SOSEM szexet akar, ellenkezőleg … KÍNJÁBAN szexel … mert feszül, mert FÉL … a férfi be és elfogadást vágyik – csakhogy magát őszintén vállalni fél … én RETTEGTEM … pedig befogadni csak azt lehet, aki mutatja magát, csak annyira, csak annyit, amit MEREK mutatni … a világ csak ahhoz kapcsolódhat, ami látszik … én azonban SOKÁ nem tudtam elképzelni / nem mertem elhinni, hogy ez az “esendő”, “béna”, “önző”, “szexuálisan frusztrált”, “folyamatosan önkielégítő”, “erkölcstelen vágyakat dédelgető”, “beképzelt”, “etikátlan” ember bárki számára érték lenne … nem tudtam / mertem elképzelni, hogy akarna bárki velem lenni, ha valóban megmutatnám … magamat … Aki Vagyok … az árnyoldalaimat IS.

… aztán az derült ki, hogy épp ellenkezőleg – hogy FORDÍTVA az egész.

… az derült ki, hogy azért vagyok szexuálisan frusztrált, tehát AZÉRT AKAROM TESTILEG a befogadást, tehát a szexet ennyire, mert LELKILEG VÁGYOM ERRE, tehát Bizalomra … lelkileg vagyok tehát olyankor frusztrált … és a lelki frusztrációm oka, hogy a helyem a világban frusztrált, ami azért frusztrált, mert a nőkkel való kapcsolódásom frusztrált, ami azért frusztrált, mert az önképem, az önfelvállalásom frusztrált, ami azért frusztrált, mert a “démonaimat”, “árnyaimat”, “félelmeimet” … tehát, igen … magamat, az emberségemet nem mertem mutatni … EZT kompenzáltam szex-szel … EZÉRT pózoltam szerepekben, hogy flört és szex legyen … EZÉRT álltam tovább, amikor már nyitni kellett volna … ÉS az is kiderült, hogy ahogy merem magam mutatni, annál nyugodtabb vagyok, annál kevésbé vagyok vágyaknak kiszolgáltatott, annál kevésbé kompenzálok.

Ami azonban LASSÚ folyamat. Nálam is. Másoknál is.

FOKOZATOSAN nyitom meg a Lelkem, a rejtett szobákat, adok magamban Teret … FÉR-fi, akiben NŐni lehet … ami, tehát a boldogságom RAJTAM múlik, NŐ csak TÉRbe érkezhet … DE ez fokozatos … tehát FOKOZATOSAN apad a szexuális érdeklődésem is … tehát ELEINTE nézek jobban más nőket, és ahogy megnyílok, egyre kevésbé … mert egyre kevésbé van okom, mert egyre jobban vállalom magam, mert mélyül az Elfogadás, a Bizalom, és így Vagyok Egyre Erősebb, Nagyobb, Magabiztosabb … így és ekkor születik a FÉRFI … amiben, igen, a NŐ segít, nekem nők segítettek … ELFOGADÁS, BIZALOM, MEGERŐSÍTÉS, TÜRELEM, KITARTÁS …. ez minden … nem kell többé pszichológus, sem kócs, sem lelkivezető a világba, amint a NŐk a szerepüket megértik, választanak, bíznak, odadőlnek, a Helyükre állnak … ezért tehát … hogy igenis … NŐK KEZÉBEN A VILÁG SORSA.

(Forrás: http://envagyok.info/a-ferfinek-nem-szex-kell/)



Férfiak és nők, egyaránt gyakran használjuk a szexualitást pótcselekvésként, sokféle érzelmi hiányunk elfedésére. Ha szívből élünk, az alkalmak talán ritkábbak, ám az együttlét istentiszteletté válhat. (Pelegrina)

***

Pilinszky János: Levél

Szállást adtál, egy éjszakára
megosztva párnád. Evangélium.

Gyönyörű vagy. Semmit se értek.
Csak jóság van, és nincsenek nemek.

Újra és újra sírok. Nem miattad.
Érted. Értem. Boldogok, akik sírnak.

Szállást adtál egy éjszakára;
megszálltál mindörökre.


Balázs Béla: Istentisztelet

Lángolnak a csillagok odakint. 
Pántüzek a kék világmezőn.
Hallod a lármáját a tavasznak?
Részeg tündércsapatok vágtatnak
Keresztül völgyön, ifjú hegytetőn.

Itt bent a sötétben örvénylik a csend.
Valami hánykolódik, száll fel a mélyiből. 
Halvány az arcod, izzik  a szemed, 
Jéghideg az ajkad, reszket a kezed. 
És  megrázkódtál most valamitől.

Földalatti szent tüzek lobognak
Fel a vérünkbe s összecsapnak itten. 
Mi nyújtja egymás felé a karunk?
Imára kulcsolt két nagy kéz vagyunk. 
Térdre, térdre, bennünk van az Isten. 



Ted Hughes: Menyaszzony és vőlegény

A menyasszony szemeket ad a vőlegénynek
Kövek és bogarak közt lelte őket

A vőlegény bőrt nyújt át a menyasszonynak
Mintha a levegőből varázsolta volna elő imént,
hogy a menyasszony belebújjon
A menyasszony félelmében s a meglepetéstől sír

A menyasszony kezeket talál, és a vőlegény csuklóira illeszti azokat
A vőlegény meghökkent kezei tapogatózva bejárják a menyasszonyt
A vőlegény csigolyákra tesz szert, gondosan megtisztítja őket
És hibátlan gerincoszlopot épít belőlük a menyasszonynak
Emberfeletti feladat, de a vőlegény elemében van
A menyasszony hátradől, jobbra-balra csavarodik, használja a derekát,
s közben hitetlenkedve nevet
A menyasszony most lábakat hoz, és felerősíti a vőlegényre
És hirtelen a vőlegény egész teste felragyog

A vőlegény, minden tartozékával egyetemben,
Beleértve a frissen készült, olajtól csillogó tekercsrugókat is,
új csípőket készít a menyasszonynak
A vőlegény minden porcikát kifényesít, maga is alig hisz a szemének

A menyasszony és a vőlegény minduntalan kiviszik egymást a napra
- úgy találják, nem nehéz -
És lépésről lépésre kipróbálnak minden új testrészt
A menyasszony most végigsimít a vőlegény koponyacsontján
És egyszeriben összezáródnak a varratok
Azután a vőlegény egy szál dróttal torkot, melleket és gyomorszájat
Kötöz a menyasszonyra

A menyasszony fogakat teremt elő, és gyökerestül a vőlegény testének
perselyeibe ágyazza őket
A vőlegény piciny körbarázdákat helyez a menyasszony ujjbegyeire
A menyasszony acélszálas bíborselyemmel itt-ott varr a vőlegény testén
A vőlegény megzsírozza a menyasszony kényes szájforgóit
A menyasszony mély bevágású tarajdíszes nyakszirtet rak a vőlegénybe
A vőlegény a helyére süllyeszti a menyasszony combközét

És mint két sárból gyúrt isten, a gyönyörtől zihálva,
Csodálkozástól fel-felkiáltva,
Mocsokban fetrengve végtelen odaadással

Kölcsönösen tökélyre viszik egymást

***

Intimitás

Egy nőt képtelenség megdugni. Az csak csajokkal működik, csaj pedig lehet valaki tizenöt évesen épp úgy, mint hatvanöt évesen.
Egy férfi nem is próbálkozik ilyesmivel, csak egy pasi.
Megdugni valakit valójában annyit jelent, hogy beleürítkezni.

Az ember (férfi és nő) erogén központja a lelke.

 (Pelegrina, 2011.)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése