2013. március 17., vasárnap

Például a buddhizmus...


Kézenfekvő menedék lehet a racionális euro-atlanti társadalom érzelemelfojtásra szocializálódott férfijai (ill. az egyenjogúsági harcban maszkulinná vált női) számára. Mivel nincs istenképe, szerintem nem vallás, inkább egy racionalizált  filozófia, akár a taoizmus, a konfucianizmus és a marxizmus (vagy az eredetétől alaposan eltávolodott, intézményi kereszténység). A buddhizmus tanításai - különös tekintettel a zenre -, nálunk az érzelmeket elfojtó praxisra vannak kihegyezve, s ezért a lelki munkára képtelenségüket megracionalizálni vágyó, ugyanakkor spirituális kiutat kereső férfiak, elférfiasodott nők kényelmes választása. Ámde e kultúrkörben elveszti valódi spiritualitását,  a fölemelkedés lehetőségét, úgy tapasztalom, pusztán megerősíti a fejlődést hátráltató sémákat. Meditációval és ésszerűnek látszó megvonásokkal, gyakorlatokkal és szabályokkal kísérli meg tökéletesebbé tenni az elfojtást. Egy a szívtől, a női pólustól eltávolodott, elmére épülő, individualizált,  férfias társadalomban a buddhizmus nem nyújthatja a szükséges ellenpontot. Úgy hiszem, számunkra éppen a szív útjai, mint pl. a sámánizmus vagy az eredeti jézusi tanítások (és Máriával, Mária Magdolnával kísért életútjának integrálása, Anthony De Mello szellemiségét követő nyitása), jelenthetik a fejlődést, a buddhizmus pedig a mindennapi életben szív útján járó (érzelmeivel művészetben és/vagy kapcsolati szinten szembenéző, azt kifejező, feldolgozó, közösségi), Isten öléhez még közel élő kultúrában lehet otthon. Ott ahol a megélést, átélést, tapasztalást - mint a növekvés szükséges alapját - támogatja a környezet.
Persze bármit - így az összes felsoroltakat - képesek vagyunk pótcselekvésként használni. Nálunk a buddhizmus is könnyen az ego ürügyévé silányulhat. 
jézusioltár.jpg


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése