Teréz Anya magánlevelezéséből kiderül, hogy elhívása után néhány évvel már se istenben nem hitt, sem abban, hogy neki magának egyáltalán lenne lelke. Ingerelték a szegények, a betegek, a nővérek, magányosnak érezte magát, nem látta értelmét a munkájának... Mégis, minden reggel elindult, elvégezte a munkáját patkányoktól szétrágott emberek között, fekáliától ellepett odúkban. 51 éven át így, haláláig. Mert hű volt egy parancshoz, amit akkor, amikor kapott, egy általa tekintélyként elismert Valakinek tulajdonított.
A levelek megrázóak, ugyanakkor van mindebben valami szépség is. Hogy a kis Teréz, akire a püspökei úgy gondoltak, hogy egy gyertyát sem lehet rábízni, annyira határozatlan, önállótlan, amikor a számára legfontosabb Valaki azt mondta, ugorj a kútba, ő beleugrott.
Tekintélyfüggőségi személyiségzavar? Pál Feri szerint lehetséges. De mennyivel előrevivőbb így megélni, karitatív munkával egyensúlyban tartva magát, mint például egy hadsereg hivatásos katonájaként parancsra ölni. És valahogy az sem ugyanaz, ha valaki embereknek engedelmeskedik feltétel nélkül, vagy egy felsőbb erőnek.
Mások szerint boddhiszattva volt. Megint mások karmáról, törlesztésről beszélnek. Én úgy hiszem, édesmindegy, hiszen százezrek, milliók látták hasznát.
Bárcsak a mi gyengeségeink is így lennének "becsatornázva", mind hasonlóan kompenzálnánk, szublimálnánk!
Pál Feri ajánlotta Kalkutta Szentjének személyes írásait, Hamvast is kötelező olvasmányként hirdeti. Maga pedig alább következik.
Szerinte, ha szembenézünk magunkkal, akkor gyengeségeink válhatnak erősségeinkké. Az ő magzatkorától meglevő figyelemhiánya keddenként már-már stand up comedy-be torkollik. Öniróniája megnyilvánulása, mikor azt mondja, onnan tudjuk majd, hogy meggyógyult, ha már nem tart több keddi alkalmat. Csakhogy a tízegynéhány év alatt sokan sokat köszönhetünk ezeknek az estéknek. Íme egy ide illő története:
"Volt egy egyházmegye, s az egyházmegyében volt egy teljesen kétbalkezes, kétballábas pap. De olyan, hogy amihez hozzányúlt... ismeritek azt. Eltört, leesett, kigyulladt – tehát minden. ... az egyházmegye nagyjából legvirágzóbb egyházközsége volt ott. Ennek két oka volt. Az egyik, hogy a pap megtanult együtt élni a bénaságával. Tehát hordozta, kifejezte, tudott bocsánatot kérni, nem titkolta, nem nagyképűsködött, nem kompenzálta. Egyszerűen csak kifejezte:Látjátok, ma se vettem gatyát... Hát ezt hogy...(Azért ez jut eszembe, mert nekem van egy ilyen félelmem. A legkomolyabban! Hogy egyszer kimegyek, és … mert volt már olyan, hogy gatya volt rajtam, de fölül mackóban voltam! Tehát fölül felejtettem el felöltözni. Volt ilyen! Mentem, gondolkodtam. Nem tudom, nálatok hogy néz ki a reggel, de nálam... És azt szoktam, hogy le szoktam nézni magamra, mikor úgy megyek kifelé; hogy megvan-e minden. Tényleg így van. Simán! Megyek, megyek...) Szóval azt mondja ez a bácsi; nem volt bácsi – jó fej. Nem mintha a bácsi nem lenne... értitek, na. A virágzó életnek két oka volt. Az egyik, hogy a pap olyan természetesen, emberien viselte az összes ügyetlenségét. A másik pedig, hogy ez megszólította az egyházközség tagjait, és mindenki azon tolakodott, hogy hogyan segíthetne neki. És ezért csatarendbe álltak a civilek, és mindenki csinálta, tolta. Majd mi atya; ne, ne, te ne! Te ne, majd...! Bízd ránk. Légyszi, bízd ránk!! Kérjük, kérjük! Ugye? (Máshol, meg ott nagyképűsködött a pap – mindenki ment szanaszét. Majd a pap megcsinálja. Olyan okos, csinálja meg. Mi meg majd kritizáljuk. Nem? Ez egy jó felosztás.) De nem, itt virágzó az élet. Tehát attól, hogy valaki ezzel így van... A sebzettségre is lehet választ adni! Nemcsak a sebzettségből."
Mindannak, amit ember tesz, mindig megvan a fénye és árnyéka is. A Dalai Láma szemüvege is az emberiség előnyére vált. Hogy az ő rövidlátása pszichoszomatikus vagy karmikus eredetű-e, szerintem egyre megy, számomra nincs is e kettő között ellentmondás. Mindegy, mi az oka annak, hogy valamit nem akart, vagy nem tudott meglátni, egyáltalán nem, vagy ha igen, túl későn. Tibet bekebelezése és az ő száműzetése lett az eredménye.
(Epebántalmai elfojtott, feloldatlan, nem szublimált érzelmi és/vagy szexuális feszültségekre utalnak, ennek okait és okozatait azonban meg se kísérlem átlátni, éppen elég nagy feladat önmagunkban rájuk bukkanni.)
Meglehet, ha mindez nem így történik, egy hegyek közé zárt tibeti palotában élné az életét, és nem terjedtek volna el a gondolatai, kedves vallásfölöttisége, humanizmusa, a buddhista világszemlélet.
Gondolom, az ő személyisége is fejlődött a világba kivetettség, a sok utazás során. A tapasztalás mindenkinél tanulással jár.
Vonatkozó blogbejegyzések:
Szent Teréz extázisa
Bálványaink nyomában - Maya fátylába gabalyodva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése