Mottók:
"Azt hiszed, házat építettél, s pályád büszke ormairól elégedetten szemlélheted a világot? Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden, amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata? Ha megpihensz, nem pihensz biztosabban, sem tartósabban, mint a vándor, aki megtöttyed az útszéli almafa árnyékában egy félórára útközben. Tudjad ezt, mikor terveket szövögetsz." (Márai: Füveskönyv)
"Egy magamfajta fickó próbál minél inkább megtelepedni, és a Mindenható megmutatta, hogy egy perc alatt tönkreteheti a jól berendezett kis életemet. Egy pillanat alatt az utcán találtam magam, fedél nélkül gázoltam a sárban.
Mert mi egy ház? Egy metafora az elménkre... Lerombolod a régi önmagad, hogy újjászülethess, el kell vesznünk, hogy újjászülethessünk. A Mindeható lerombolta a házamat, és egyben engem is, mondván: "Ne sajnáld, add fel ember! Hajítsd ki a régit, és alkalmazkodj a jelenhez." (Miért éppen Alaszka?)
Arra legalábbis elég jónak tűnik ez a világ, amire kitalálták. Nekünk oskolának. Szabályosan, bukásokkal, osztályismétlésekkel, nagy nekilendülésekkel, zajos diadalokkal, csendes, kitartó szorgalommal...
Aki sajnálkozik, önmagát sajnálja, mert már benne érzi magát, vagy mert fél, hogy vele is megtörténhet. De mi? Senki nem tud semmit. Olvas, néz, de csak azt látja, amit a saját elméje kivetít. Így aztán vagy a rémálmai, vagy az ábrándjai megtestesítőjét látja bennem (is).
Ha ma érne véget az életem, akkor is hálával érne véget. Védőháló nélkül, gazdagon, változatosan éltem, élek most is, széltében-hosszában, mélységében-magasságában nagyot merítve a létezés magunk kreálta poklából és mennyéből. Bármi legyen is a vége, az eszemmel tudom, hogy minden tanítás, é hogy nincsen vége. Ez persze nem jelenti azt, hogy a hitem erős, és a szívem nem fél. Ám félni egyedül is tudok, ehhez igazán nincs szükségem segítségre.
"A Mester az életről tartott előadást. Egyszer - mondotta - találkozott egy pilótával, aki a második világháborúban munkásokat vitt Kínából Burmába. Az út hosszú volt és unalmas, a munkások szerencsejátékba kezdtek. Mivel nem volt még pénzük, az életüket tették kockára - a vesztes ejtőernyő nélkül kiugrott a gépből.
- Borzasztó - szörnyülködtek az elképedt tanítványok.
- Valóban - hagyta helyben a Mester -, de ez tette a játékot izgalmassá.
Később még hozzáfűzte:
- Sosem élsz oly teljesen, mint amikor az életedet teszed kockára." (Anthony De Mello)
Az a szegény, aki nem érti, mi és miért történik vele. Akinek szüksége van ürügyre, bűnbakokra, aki mindig mást hibáztat, a társát, a főnökét, a kormányt, a gazdasági helyzetet, az anyóst... Enélkül összeomlana én-védő világképe.
Bizonyára közel se mindent, ám elég sokat tudok magamról ahhoz, hogy rásejtsek, mindennek én vagyok az eredője, görgetem az ok-okozat labdáját. Ahogy mindnyájan, magam is tettes meg áldozat vagyok egy személyben. Vállalom a felelősséget.
Azt azonban nem vállalhatom be, hogy az engem heroizálók elvárásainak, romantikus ábrándjainak megfelelni látsszak. Nem csapom be magamat, sem mást. Értem, hogy úgy van ez, hogy szeretjük, ha valaki a közelünkben megvalósítja a mi álmainkat, mert kicsit olyan, mintha magunk tettük volna, vagy mert így tovább ábrándozhatunk arról - anélkül, hogy tennénk érte -, egyszer majd nekünk is sikerülhet. Így emelünk rajongott bálványokat a szomszéd fiúból, a bloggerből, az országvezetőből. Becsukott szemmel. Mert a valóságot látni nem akarjuk.
Emlékszem, mindkét Caminom előtt azok támogattak a legjobban, akik álmaik megvalósítását várták tőlem, s ugyanők fordultak el tőlem végül, mert nem valósíthattam meg azokat. Az én utam az én sorsom szövedékéből fakad, nem idomul mások pozitív vagy negatív elvárásaihoz.
Törzsutas-kereső vagy.
Balira utazol,
Hogy megkóstold a szent
Tehénszarból sarjadó lila gombát.
Mexikóba azért mész,
Hogy kaktuszbogyókat egyél
Ősi orvosságos emberekkel.
Ellátogatsz az Amazonaszhoz,
Hogy fakérget rágcsálj
A primitívekkel.
Elmész Afrikába,
Hogy varázslókkal
Spirituális füvet szívj.
Szellemekkel ugarbugrálsz,
Látod Istent,
Eggyé válasz a világegyetemmel.
Ram Tzu feltene neked egy kérdést:
Miért váltasz mindig
Oda-vissza jegyet?
Nincs "A"-tervem, így "B" sem. Van egy Budapest-Barcelona-Lisszabon repülőjegyem. Illetve kettő, mert egy darabon útitársam is lesz. 1300 kilométernyi zarándoklat tanulságai, tapasztalatai állnak rendelkezésemre, úgy hiszem, lesz időm ezeken és minden máson is továbbelmélkedni.
Sehol nincs dolgom, nem vár senki, de legalább visszatáncolnom sincs hová. A mindent mindenáron kézben tartani, ellenőrizni akarás gőggel kompenzált félelméről írtam már a Guruanalízisben.
A megoldatlanságainkat mindenhová visszük, szembejönnek és ránk köszönnek.
Haladékot remélve csupán menekülök valami elől, avagy éppen most lépek rá arra az útra, melyre évtizedek sugallataival terelve vagyok? Előbb vagy utóbb ki fog derülni.
"Szakadék fölött nem illik lebegni. Vagy ugrasz, vagy lógatod a lábadat, esetleg kavicsokat dobálsz bele, vagy segítesz másoknak ugrani, vagy lelöksz másokat... de lebegni nem illik" - mondta nekem nemrég egy okos ember.
Nem tudom, a világ mely tájain, milyen körülmények között fordulok majd elő, lesz-e alkalmam folytatni ezt a blogot. Most csak telefont viszek a hátizsákomban, arról, és ritka wifivel pedig nehéz tartalmas posztokat írni. Egy-két fotóra, hírt adó aláírásra futja majd.
15 hónap, 24 ezer letöltés. A Nemzethelyzet 7. című poszt magánéletembe hatoló botrányt, üldözési, zaklatási hullámot kavart, ennél fogva a legolvasottabb az oldalon. A Nemzethelyzet 8.-at meghekkelték. A Bálványaink nyomában kompromittáló videóját zárt körű hozzáférésre korlátozták a Youtube-on. A Csendsziget a Bródy Sándor utcában felkerült egy vipassana-szervezet oldalára, A vágy villamosa hogy, hogy nem, a Tatabányai Jászai Mari Színházéra. A felháborodást nem okozók közül pedig a "Zen" bölcsességek kincsestára-Miért éppen Alaszka? c. írást olvastátok a legtöbben, ez a második a szolgáltató által a blog alján összeállított toplistán. A ti reakcióitokból és az ezekre reagálásaimból sokat tanultam, leginkább arról, hogy legyen szó rajongásról vagy csalódásról, ne mások ego-tükrén át lássam magamat, elég nekem a sajátommal megbirkózni. Ugyanakkor sok más tanítást is kaptam soraitokból, azokból, amelyekkel nem akartatok tanítani.
Köszönöm hogy egy darabon útitársak voltunk! Írhatnám, hogy az utolsó kapcsolja le maga után a villanyt, ám ódzkodom a kategorikus kijelentésektől. Mind úton vagyunk. Néha útközben. Hátha megpihenhetünk és találkozhatunk még itt, ott, vagy valahol... Angyalok kísérjék lépteinket.
Jó utat! Bon Voyage! Buen Camino!
Vonatkozó bejegyzések:
"Zen" bölcsességek kincsesháza - Miért éppen Alaszka? Sosem élsz oly teljesen
Camino, ahogy van, és nem ahogyan szeretnénk, hogy legyen
Használati utasítás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése