2014. május 21., szerda

Ringatva békítő

"Mikor beléptem hozzád a garázsvásárkor, rögtön úgy éreztem, mintha otthon lennék. Lenyűgöző szellemi társamnak érezlek, anélkül, hogy igazán ismernélek. Minden ruha olyan mintha én választottam volna valaha. Mikor a fotelba ülök, úgy érzem olyankor, beköltözött  hozzánk belőled valami. Minden a jó ízlésről, finomságról árulkodott nálad. Csak ezt akartam röviden elmondani Neked. Nincsenek véletlenek az életben, örülök, hogy a sors hozzád vezetett." (Olvasói levél a fészbukon.)



Vannak tárgyak, melyeknek nincsen számunkra pénzben kifejezhető értékük, ezeknek legfeljebb a továbbhasználati jogát lehet ajándékba kapni, vagy jelképes összegért  megvásárolni. A fotel történetét is továbbadtam új tulajdonosának, hátha egyszer hasznára válik a csodás képessége:

Apósom tízegynéhány évvel ezelőtt rendelte magának Amerikából, félmillióért. Rettenetesen dühös voltam rá ezért... is. Voltaképpen az egyetlen ember, akit iránt tartós gyűlöletet éreztem valaha. Akkoriban még így (nem/sem) tudtam kezelni az érzelmeimet, és nem tudtam azt sem, hogy kirívó - a családban senkire nem jellemző - önzése miféle mély sebzettségből fakadt. Kisgyerekként tragikus körülmények között élte túl a Holokausztot.
Mikor egy hosszú élet után végül elment, az örökség felosztásánál ez a fotel hogy, hogy nem - tán éppen tanításul-,   rám testálódott. Noha nem az én dizájnom, mégis belesimult a környezetembe. Addig üldögéltem hintázó, lábtartós puhaságában, éltem vele egy légtérben, míg a korábbi intenzív érzelmeim lassan megszelídültek, mostanra pedig feloldódtak, köddé váltak. Szóval ez egy ilyen  fotel. Ringatva békítő.



2 megjegyzés:

  1. ... és vannak gondolatok is, amik megfognak, megérintenek. Ez az egész most itt, így, engem- nagyon... köszönöm, hogy ezt most olvashattam, nem tudnám megmondani, miért érintett mélyen, de továbbzümmög bennem a történet, a hangulat...

    VálaszTörlés