Sziget, tizennegyedik fergeteg

Mottó: "Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni

Az utolsó órában, mikor már megbántam
Ezerszer megbántam, oly sokáig vártam
Hogy elmúlt az élet…
…kezdjetek el élni!" - Anna&TheBarbies

PASO

Elmúlt az az idő, mikor hetijegy birtokában az ötödik napon sírva ébredtem délben, hogy nem, nem, ma képtelen vagyok kimenni, annyira fáradt vagyok! Persze, hogy mégis, hiszen a jegy drága volt, és várt Bozsik Yvette táncszínháza, a  Bárka Színház éjszakai előadása, vagy egy csak ide szervezett néprajzi kiállítás,  a TIT szabadegyetem csillagászati estje, az Élet és Irodalomnál Faludy felolvasása, Zalatnay Cini a Táncdalfesztiválon... Azóta megsokasodtak a külföldi szigetelők, és egyre ifjabbak - vagy mi vagyunk egyre... hm... ? -, mindenesetre a programok java már nekik szól, átalakult a "táncrend". Ám még így is bőven akad lelkemnek való élményforrás, a kiválasztott egy nap mindig zsúfoltan, helyszínek közti vándorlással telik.
Idén sikerült megcélozni az év legforróbb napját, s bár rögtön a bejáratnál magunkhoz ölelhettük zacskósvíz-fejadagjainkat, a napi útvonal ivóvizes kutak felkeresésével bővült.
Beljebb haladva, a jól ismert Civilek Utcájában egy hirtelen ötlettől vezérelve odaléptem, ahol tíz forintért a rabbi tanácsát lehet kikérni. Én eddig még soha. Egy biztonsági ember terelt el a sorból kedvesen, ígérte, kerít nekem egy rabbit, nem is kell várnom. Így lőn, kaptam egy frisset, fiatalt. VIP-kiszolgálás, csak nekem, csak most,  talán csak mert láthatóan nem vagyok hitbéli. Mivel nem volt előre készített kérdésem, rögtönöztem, a kapott tanácsnak pedig így is hasznát fogom venni. Afrika és Latin negyed, egy szlovák amatőr zenekar, a Super Starsky írt át Tankcsapdát, Abbát és Dolly Rollt egyaránt reggae-ritmusra,  nevetéshullámokat okozva az önfeledten táncoló hallgatóság közt. Az én arcizmaim is bemelegítést nyertek a nap hátralevő részéhez, melynek során szembesétált velünk egy barcelonai big band, az Always Drinking, és egy haza dobcsapat, meg néhány népzenész, magukon hordott zeneszerszámaikkal mulattatva, olykor megállásra késztetve a hömpölygő tömeget.
Hova tovább a többtucatnyi helyszín fergeteges programáradata között? Irány a világzene, a Parno Graszt és Lacho Drom közös fellépése. Szenvedélyes cigányszerelem és vadregényes tájak között ritmusra toporgok, beljebb jutva a szívem, feljebb az ég felé, hogy az utánuk fellépő PASO  zenéje alatt megérezzem, olykor yuppie-nak  lenni is jó lehet. Az egyetlen - általam ismert - hazai ska-zenekar profizmusa lenyűgöző, az este folyamán nem utoljára gondolok a magyar zenei élet régóta húzódó menedzselési gondjaira, és arra, hogy de jó, ma már legalább a nyelv nem akadály, hiszen a legtöbben angol szövegeket is írnak. Innen nagy kanyarral a Magic Mirror színpad előtti széksorára huppantunk, egymást ölelgető (hetero) japán tinik mellé, akik eme buzgó tevékenységükben szünetet tartva olykor barátságosan összemosolyogtak velem, felidézve a Szigeten megszokott, korosztályokon, nemeken és kultúrákon átívelő "közösségi" élményt. A Dé Lá Funk román csapat régi diszkó és rock-slágereket játszott, amatőr létükre igen jól, a gitáros fekvőprodukcióját az első sorban csápoló nők sikítozó követelésére ismételnie kellett. A hangulat tetőfokán vagy százan egymásba kapaszkodva táncoltak együtt, és én se ücsörögtem sokáig. A zenekar tagjairól sugárzott az öröm, hogy itt lehetnek, hogy együtt zenélnek, hogy ennek a vegyes és lelkes hallgatóságnak játszhatnak... E sátorbeli emlékeim közül talán most először mertem volna biztosra mondani, hogy mindenki olyan nemű, amilyennek látszik (a tavalyi,  színvonalas varieté-műsor során percenként dőltek meg bizonytalan tippjeim), s jót kuncogtam, mert az ötven felé hajló énekesnő úgy nézett ki, mintha egy román multicég titkárnője lenne, aki izgalmában a nyolcvanas években vásárolt munkaruháját kapta magára. Meglehet, a főnöke nem tud róla, hogy szabadidejében  meleg-színpadokon énekel. A jelző itt nem kizárólag a szexuális identitásra, inkább a barátságos és fűtött hangulat érzékeltetésére szolgál.
Séta az Utcaszínház mellett, ahol egy német társulat grandiózus jelmezekben és fantasztikus járművekkel Alice csodaországban-hangulatú, látványos produkcióval lépett fel. Before I die... Mit írjak a táblára? Apró üres helyre préseltem, hogy "hit". A helytelenül használt tárgyak festménykiállítása után egy büfé padjára rogytam, fejemet támasztottam fáradtan, mikor - annak ellenére, hogy társaságban voltam - egy húszas éveiben járó srác angolul rám kérdezett aggodalmasan, hogy minden rendben van-e... Kimerültségemben csak a válla megsimogatásával jeleztem, minden oké, ő karom érintésével, mosolyogva tudatta megnyugvását. Kedvességéről  caminós emlékek jutottak eszembe, hogy bizony,  meghalni se tudnék észrevétlenül. Várakozás okán még egy huppanás a magyar zenei sátor mellett porrá taposott "fűbe" - már nem bírván törődni avval, hogy a sötétben talán sör- vagy vizeletfoltba ülünk, és a vacsora utáni mustármaszatot, meg az izzadó tarkónkat ugyanavval a benedvesített törölközővel kenegetjük. Ó, hiszen ez a Sziget! Bámultuk a daruról gumikötélen ugrálókat, drukkoltunk egy lánynak, aki felment, végül mégsem ugrott. Ehhez is bátorság kell, szembenézni a lent csalódott többiekkel, felvállalni, hogy most nincs bátorságom. És vissza a zenéhez. A Vad Fruttik zengték, hogy lehetek én is az az egy... Ezren kántálták velük olyanok  is, akik talán szeretnének azok lenni, ám nem mernek, s aztán párjuk szemébe énekelték, hogy "nincsen senkim"... fura, elgondolkodtató. Lehet, hogy valóban nincsen, még ha kedvesük kezét szorongatják is.
Anna & The Barbies, a mókusok már aludni mentek, ezért halkított koncert, nehogy egy pisszenés kijusson a sátorból. Csakhogy az engedélyezett decibel a színpadról még hozzánk is alig jut el. Anna spontaneitása oldotta meg a helyzetet, pocaklakójával ugrott le közénk, kábeleit kézből kézbe vezettük, leguggolt,  közelebb hívott bennünket, egészen szoros gyűrű közepéből énekelt. "Odacsesszük ezt a koncertet veletek együtt, még ha a betűket a testemmel kell is formálnom!"- mondta az egykor barcelonai táncosnő. Így lett. A Beatrice Nem kell semmijét együtt ordítottuk, úgy látszik,  a túlszabályozóktól valóban nem kell semmi, megoldjuk magunk.. Márti dala, Gombóc... Punk, líra, heavy metal, irónia, ezer arc... A csak néhány órával korábbi ska-koncert pedig mintha napok távolába kerülne, oly sok az élmény.
Éjjel három óra és Nemjuci. Ez a környezettudatos, turkálóból öltöző, első pillantásra jelentéktelen lány is világszínvonalon műveli a zenét. Túl a Budapest Báron,és  - ismét a hazai zeneipar többgenerációs nyűgje - világhíren meg még innen. Runaway... 

A kör közepén Pásztor Anna guggol

Tizennegyedszer szigetelek, talán most utoljára. Ha így alakul, méltó lezárása ez gazdag életem egyik színfoltjának, hálás vagyok, hogy sok nevetéssel, tánccal, lábtaposással, kiabálással, énekléssel, áhítattal, rácsodálkozással, tanulással a részese lehettem.  Már megint hajnali négykor ültem taxiba. Hurrá és ugrás a mosógépbe!