Relativitás

Ha tavasz, akkor sokunknál szóba kerül a méregtelenítés. Idén a sós vizes jóga-béltisztítás lehetősége jött velem szembe. Nos, hát ez az, ami nem csak rosszul hangzik, átélni sem kellemes. Ám hatékony. Éhgyomorra addig kell a pohár sós meleg vizeket legurítani, az ivászatot testgyakorlatokkal tarkítani, mígnem a túlvégen teljesen tiszta víz távozik.
Biztos vagyok benne, hogy jobb kiscsoportban végezni, mert otthon én is, más is, idejekorán feladtuk volna. Engem a hideg rázott, elgyengültem, a következő koktél gondolatától is rosszul voltam, sorba futottam a bármelyik fürdőszobába, jött a víz már felül is (gyomormosás is kipipálva), és egy idő után azt kívántam, a csoport vezetője bárcsak leütne, hogy ne kelljen ébren kínlódnom. A fejfájás pedig még csak ezután érkezett. Először a vállam és a nyakam állt be, mint megtudtam, ez a vékonybél tisztulásával lehetett összefüggésben. Aztán a fejem kezdett sajogni. A különös az volt, hogy úgy éreztem, ezek a testrészek nem hozzám tartoznak, csak a fájdalom jut el a tudatomig. Éteri fájás. Segítséget kértem, végül mégis ellöktem a masszírozó kezet, mert mintha az agyamat nyomkodta volna.
Egyszóval szenvedtem mint kutya. A többiek hasonlóképpen. Azt nem tudom, ők hogy voltak evvel, ám én sajnáltam is magam nagyon. Aztán eszembe jutottak a kemoterápiás gondozottjaim. Hogy ők mit élhetnek át, nem is néhány órában, de sok százban, nem is szombati szabadidős elfoglaltságként, és nem is mindig szabad döntésből, de kényszerből. Nyomban visszafogottabban nyivákoltam.
A másik tapasztalat, hogy megtanultam értékelni az egy pohárnyi sótlan meleg vizet is, mely után sóvárogtunk, és végül jutalomként fogyaszthattunk el.

Szoktunk panaszkodni, ha sok a munkánk, akár bőséges, akár kevés anyagi juttatásért végezzük azt. Velem is megtörtént, éreztem már szerencsétlennek magam a rabság, a kötöttség és a fizetség miatt. Nekem se jutott eszembe, hogy hányan megbecsülnék, ha lenne egyáltalán munkájuk, és az sem, hogy lesz, amikor én is értékelném. Az egzisztenciális szemponton túl a fontosság, a hasznosság érzése, és a kereteket adó napirend miatt egyaránt.
Milyen viszonylagos minden! Mindannyiszor, amikor bármiért sajnáljuk, sajnáltatjuk magunkat, érdemes lenne belegondolni, hányan cserélnének velünk. Legyen szó pénzről, energiáról, időről, egészségről, bármiről, eltérő külső-belső adottságaink, életutunk függvényében ami nekünk soknak bizonyul, vagy éppen elegendőnek, másnak talán kevés, és megfordítva.
Hátha a szemléletváltástól kínjaink is enyhülnének.