Úti bénázásaim

Astorga

"Az igazat megvallva, nem vagyok a világ legjobb utazója... Nem szoktam kutatómunkát végezni az úti célommal kapcsolatban (túlságosan lusta vagyok ehhez), egyszerűen csak megjelenek, abban a reményben, hogy majd csak lesz valahogy. Amikor ilyen módon utazgat az ember, általában az történik, hogy órákig ácsorog tanácstalanul egy pályaudvar kellős közepén, vagy túl sokat költ drága hotelekre, mert nincs tisztában a helyi viszonyokkal. Tájékozódási képességem meglehetősen ingatag lábon áll, ami azt jelenti, hogy úgy jártam végig hat kontinenst, hogy java részben halvány fogalmam sem volt arról, pontosan hol is vagyok. A belső iránytűm teljesen el van tájolva, és nem rendelkezem azzal a bizonyos laza egykedvűséggel sem, amely néha kifejezetten jól jön egy utazás során. Soha nem bírtam elsajátítani azt az üres, semmitmondó arckifejezést, amely nem csak láthatatlanná teszi az embert, de magabiztosságot is jelez, ami pedig veszélyes, idegen helyeken különösen jó szolgálatot tehet. Tudják, az a szupernyugis, "én vagyok itt a góré"-féle arckifejezés, amely azt sugallja, hogy bárhol is van éppen, az ember ura a helyzetének, még egy jakartai felkelés kellős közepén is. Sajna ha én nem tudom, mi a helyzet, akkor messziről lerí rólam, hogy gőzöm sincs, mi a helyzet. Amikor izgatott vagyok, vagy ideges, az is az arcomra van írva. És amikor eltévedek, ami elég gyakran megtörténik, akkor a vak is láthatja, hogy fogalmam sincs arról, hol vagyok. Arcom egy átlátszó tükör, melyről minden gondolatom kristálytisztán leolvasható... "Az arcod egy pókerarc ellentéte. Neked inkább olyan minigolfarcod van."... 
Libanonban egyik éjjel olyan hevesen tört rám a nyavalya, hogy csak arra bírtam gondolni, bizonyára sikerült összeszednem az ebola-vírus közel-keleti variációját. Magyarországon teljesen másfajta bélbántalmak gyötörtek: a "szovjet blokk" kifejezés új értelmezést nyert számomra. De testem bármely pontja képes arra, hogy az utazásom alatt felmondja a szolgálatot. Afrikai utam során már az első nap meghúztam a derekam, Venezuelában én voltam az egyetlen, aki elfertőződött pókcsípések birtokában kavarodott elő az őserdőből, és kérdem én - könyörgöm! -, ki másnak sikerülhet napszúrást kapni Stockholmban?
Mégis, mindezek ellenére azt mondhatom, az utazás egy igazi nagy szerelem a számomra... Valahogy úgy vagyok az utazással, mint egy boldog kismama a hasfájós, nyugtalan, kibírhatatlan újszülöttjével: tehet velem bármit, én nem bánom. ... Ha akar, rám is büfizhet, engem az sem zavar." (Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek)