Amikor már meg tudtam különböztetni a kettőt egymástól, elkezdtem módszeresen figyelni a kétféle választ és azok kimenetelét és a következőkre jutottam. Az ego válasza mindig az adott pillanatra kínál megoldást, de nem számol a hosszútávú következményekkel. A belső lény válasza mindig a végső kimenetelre irányul ezért sokszor, gyakran, legtöbbször,az adott pillanatban baromságnak tűnik és legtöbbször meglehetős galibát, zűrzavart okoz. Egy esetben nem, ha a másik fél, felek belső lény(ei)nek végcélja(i) is ugyanaz(ok), mint a mi belső lényünké.
(Feldmár András Fan Klub, Révész Zoltán)
Sokan hiszik azt, hogy az ösztönös egyjelentésű a személyessel. Ami azonban belülről jön, arról még nem tudhatjuk, hogy valójában micsoda - mert lehet akár sebzettség is. Ami belülről jön, az valami a személyiségemből. A mai világ azzal kábít, hogy ami feltör belőled, az vagy te. Amin nem is gondolkodtál el, de érzed a késztetést, azt éld meg! Az ösztönösség és a személyesség azonban nem ugyanaz, sőt, bizonyos értelemben egymásnak ellentétei is lehetnek. A vallásosság, a lelkiismeretem szava, de még a szerelem is nevelést, kulturálódást igényel. Mindháromnak van egy, az ösztönvilágból fakadó, hatalmas ereje, de ha csak ösztönösek, akkor még nem személyesek. Ugyanígy a szexualitás is lehet csak ösztönös - és lehet személyes. Természetesen a személyes szexualitás sem nélkülözheti az ösztönt, viszont kizárja azt a magatartásformát, hogy mindegy, ki vagy te, mert ami számít nekem, az az ösztönkésztetésem kielégülése."
(Pál Feri: A szorongástól az önbecsülésig)
Az úton a tegnapi intuíciókról beszélgettünk. Hogy honnan jönnek, nem tudni, de jönnek valahonnan, és nekünk aktívan készen kell állnunk, ha érkeznek. Például nem szabad behatárolni az intuíció formáját. Néha egy érzés, néha hang vagy egy kép. De ha felismerjük, a neheze még mindig előttünk áll, ugyanis egy dolog meghallani egy tanácsot, és egy egészen másik rábízni magunkat. Azt hiszem, ez az egyik legizgalmasabb és legfélelmetesebb dolog a világon. Nagy bizalomnak és sok tapasztalatnak kell felhalmozódnia ahhoz, hogy az ember képes legyen átadni magát az élet ilyen pókháló vékonyságúnak tűnő segítségeinek. Ilyenkor nincs kit hibáztatni. Talán már ez elég ok sokak számára, hogy ne merjenek bízni ezekben a gondolkodáson túli gondolatokban. Hiszen az ez alapján hozott döntések tudatosak, a mieink, de mégsem logikus alapokon nyugszanak, olyan titokzatos lólépéseken keresztül jutnak el hozzánk, melyek pályái számunkra beláthatatlanok. Az, aki képes ráfeküdni erre a hatalmas hullámra, soha többé nem tévedhet el igazán. Bárcsak sikerülne mindenkinek!
(Varga Lóránt: Minden út Rómába...)
