Ajánlom. Csak. Mert. Megértéséhez társadalmi, történelmi, lélektani összefüggések ismerete szükséges. No meg erős idegrendszer.
A végén csak látszólagos a hepiend, a tanulság pedig: "le kell menni kutyába", nem fölé hatalmasodni, erőt fitogtatni. Ám az már nyitva marad, mi történik azután, hogy az emberek ismét felállnak. Ugyanis van egy pont, ahonnan már visszafordíthatatlanok a folyamatok. A kutya, amelyik megérezte az emberhús, az ölés ízét, többé nem szelídíthető vissza.
A Cannes-i győzelem után, a bemutató hetében tizenegyen ültünk a moziban, pedig neten még nem látható. Jegyszedő se fárasztotta magát ennyiünkért, bárki bejöhetett volna. Mi naivak pedig online, előre váltottunk jegyet, hogy le ne maradjunk...
Ambivalens, hogy ezt a filmet éppen a jelen hatalmat reprezentáló (egyébként csodaszép, karbantartott, felújított, és közpénzen üzemeltetett) intézményben, az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatták be. Igaz, láttunk negyven évig is olyat, hogy valami megértés hiányában átcsusszant a szűk látókörű cenzorok agyán. A hatalom őrei ugyanis ritkán értik az áttételes utalásokat. Vezérünk pedig huszonöt évvel ezelőtt még bizonyára akceptálta volna, ma - ha valami különös okból megnézné - az érdekellentét vélhetően benne is gátolná a felismerést.
Halkan jegyzem csak meg, hogy életem nagy tanítómestere, tizennégy és tizenöt évig társa két "közönséges, utcai korcs" volt.
A sokkhatás után javaslom a közeli Kazincy utcába való betérést. Jómagam a Szimpla Kertben gyógyulgattam.
Egyébként meg... Isten, áldd meg a magyart!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése