2013. május 16., csütörtök

Camino Primitivo (2012)


A Santiago de Compostelát átszelő számos zarándokút közül a Camino Primitivo átlósan húzódik az egyre ismertebb Camino Norte, és a zajos, divatos, túlzsúfolt Camino Frances között, békésebb azoknál.
Santigóból továbbhaladva a két óceánparti zarándokvárosig (Finisterre, az ókori "világ vége", és Muxia, ahol a legenda szerint Mária hajója partot ért) mintegy 500 km-nyi gyaloglást jelent. 
Neve a "primo"-ból ered, ez volt a legelső zarándokút, jobbára kelták és a Római Birodalom északi részén élők jártak rajta, ahogy a Frances-en inkább a Birodalom közepén élők, hiszen a Camino a kereszténységnél jóval korábban is zarándokút volt...



Régi Barcelona Katedrális és kerengője a szent libákkal



Alul: Valaha ide is eltemettek. Nyugodjak békében! :)


Hang drum búcsúztatott előző évben a Frances végén, és fogadott most








Alberque zárva, menj tovább! :)



Itt manókra vártam




Ennek a pataknak alaposan a fenekére néztem...


... Másnap: összetörten is vidám a reggel a Camino Primitivón:)



 Spontán kultúrprogram: zarándokcsapat egy kristálycsilláros-nagyestélyis hangversenyen





Amikor az út is jellé, nyíllá válik


Santiago de Compostela


Eukaliptusz


Különös találkozás. Almudena nagyon jött felém, hiába ráztam le tucatszor is :)


Le Corbusier-szerű szállás, ahol a csodák halmozódtak


Az Ég is szerette a fenti alberguet, bizonyságul kétszer is szivárványt láthattunk az ablakából


Finisterre, a Világ Vége


Faro. Világítótorony Európa legnyugatibb pontján


Rituális ruhaégetés. 




Naplemente a világ végén, nyuszival


Muxia. Ez tényleg út felfelé... 


 Muxia, és ahol kétezer évvel ezelőtt Mária talán kikötött


Utolsó lépések, ismét a Régi Barcelona Katedrálisban

Vonatkozó blogbejegyzés még:


2013. május 13., hétfő

Egy, vagy egy se

"Én nem akarom tudni, hogy mit keresek,
Mert ha tudom, akkor nem találom meg.
Én nem akarom tudni, hogy mit akarok,
Mert ha tudom, akkor semmit nem kapok.
Én nem akarom tudni, hogy mit szeretek,
Mert ha tudom, akkor nem ismerem meg."



"... Egy az Isten, vagy egy se. 
De azért mindenki szeresse. 
Lépj be úgy, mintha bent volna.
Ha netán belépsz egy templomba...."



(Sziámi)





2013. május 9., csütörtök

Nemzethelyzet 3. - A nemzet boldogságszintje


"A családban a feketebárány, az országokban a kisebbségek vagy nemzetiségek, népek között egymás megvetése mindannyiunk számára ismert jelenségek. A közös ellenségek szerepe a csoportok összetartó erejében, azonosságuk megszilárdításában nagyon ősi gyökerű, az egyes ember esetében pedig a még éretlen személyiségre jellemző. Érett és reálisan pozitív önbecsülésű embereknek nincs szükségük mások utálatára, kirekesztésére, megvetésére, az ellenségkép fönntartására." (Pál Feri: A szorongástól az önbecsülésig)

"A rendezetlen, ködös lelkület leggyakoribb és legjellemzőbb tünete:
Gyűlölködés valamely közösség iránt. Minden baj okai a zsidók, vagy: a katholikusok, vagy: a pénzemberek, stb.: a gyűlölt közösséget tönkre kell tenni és minden rendbe jön. Indulatos kifakadások az illető embercsoport ellen, de lehetőleg olyankor, ha kellemetlenség nem lehet belőle. S a gyűlölet a gyűlölt közösség egy-egy tagja iránt lényegesen kisebb, mint az egész közösség iránt; a közelebbi jóismerősök kivételek, csak a többi tűzrevaló. Efajta gyűlölködés igen könnyen fertőződik, mert a balsikereink okozta keserűséget és csalódást egyszerűbb és kényelmesebb egy-egy általános indulatrohammal levezetni, mint önmagunkat ellenőrizni.

Valójában nincs olyan embercsoport, melyet gyűlölni indokoltabb volna, mint például a kövéreket, vagy a magas termetűeket. Gyakran kérdezd meg önmagadtól: "Van-e olyan közösség, vagy egyén, akit kéjjel bántanék?" S ha van: kutasd ki bántási-hajlamod okát; észre fogod venni, hogy az igazi ok sosem az illetőben van, még ha talán csakugyan kellemetlenkedett is neked, hanem önmagadban, teljesületlen vágyaidban. Bosszúállással, vagy tétlen gyűlölködéssel semmit sem javítasz, viszont saját lelkületedet megmérgezed vele. 

 ...Péterrel azonosítom magam, Pált nem szeretem; Pétert megcsókolom, Pált megverem" – ez az érzelgősség; ez a közéleti elgondolások közös váza; a jelenkor ettől koldul. Bárkit csak úgy segíthetsz, hogy más rovására ne essék. Népedet és az emberiséget csak azáltal javíthatod, ha önmagadat javítod. Az igazság sosem az emberiséget, mindig csak az egy-embert válthatja meg. Négyféle vezetőember lehet az ország élén: Prokrusztész, Napóleon, Samu bácsi és Szolón. Prokrusztész egy elgondolás híve, melybe nemzetét belekényszeríteni akarja, ha törik, ha szakad. Napóleon szenvedélyes játékos és akár nyer, akár veszít, mindenképpen tékozol. Samu bácsi úgy ül az uralkodói teremben, mint egy fűszeresboltban, dekákkal és garasokkal ravaszkodik. Szolón az isteni ihletre figyel, minden tette az örök mértékből ered és országa virul. Amelyik nemzet fölényben akar lenni más nemzetek fölött: hóhérrá, vagy bohóccá válik. Nemzetük életét elmocsarasítják, kik nemzetük valódi, vagy vélt erényeit hangoztatják s a kíméletlen bírálatot tűrni nem akarják. A legnagyobb csapás, ami egy népet érhet, ha egyoldalú irányítással az ítélőképességét tönkreteszik. Az ilyen nép elzüllik és mennél vásáribb kalandor nyúl érte, annál könnyebben odadobja magát. Nincs az a kívülről jövő veszedelem, végigdúlás, évezredes elnyomás, mely ezzel fölérne."  (Weöres Sándor: Út a teljesség felé)




"A bölcs dolga, hogy a birodalmat helyesen kormányozza... Ha a birodalom minden polgára kölcsönös szeretetben egyesülne, vajon lennének-e gonoszak? Lenne-e barátságtalan ember? Lenne-e tolvaj és rabló? Ha az ember más házát a sajátjának tekintené, vajon meglopná? Ha a másik embert valaki magával egyenlőnek érezné, vajon bántalmazná?
Ha az egyik állam a másikat megtámadja, ha az egyik család a másikkal civódik, ha az uralkodó és az alattvaló egymáshoz rideg, ha apa és fiú egymást nem kedveli - ez mind a birodalom romlását idézi." (Hamvas Béla: Amin a birodalom nyugszik)

"Az az állam, amelyben a szellemi ember nem talál otthont, az a pusztulás elé megy. Ha valahol szellemi ember jelenik meg, és nem fogadják tisztelettel, annyi, mintha az uralkodót feláldoznák. Ha a szellemi embert megvetik, annyi, mintha az állam jólétéről lemondanának. Az az állam, ahol a szellemi emberről megfeledkeztek, még sohasem tudott fennmaradni."(Hamvas Béla: Amely államnak tönkre kell menni)

"Egy nemzet boldogságszintje kapcsolatot mutat a válások számával. Tehát érdemes felelősséget vállalnom a kapcsolataimért, beleértve a házastársi kapcsolatomat is.
Egy nemzet boldogságszintje összefüggésben van a munkanélküliséggel. A kutatások szerint a munkanélküliséggel arányosan nő az elégedetlen és boldogtalan emberek száma. Ezért nagyon megbecsülhetjük mindazokat, akik másokat foglalkoztatnak, munkahelyeket teremtenek és törődnek a munkavállalók jóllétével is.
Egy nemzet boldogságszintje arányosságban van a bizalommal, a közbizalommal. tehát arra kellene törekednünk, hogy megbízhatóak legyünk. Ugyanis, ha mindenki igyekszik felelősséget vállalni a saját megbízhatóságáért, akkor egyre inkább reális alapja lesz a bizalomnak. tehát a megbízhatóságunkat kéne növelni, az pedig természetessé és reálissá tenné a bizalmat. 
Minél több civil szervezet van egy társadalomban, és minél aktívabb részt veszünk azok életében, annál magasabb a megelégedettség. Az önmagunkért és másokért való felelősségvállalás ugyanis kompetenciatudatot ad, és segít kilátnunk abból a tévképzetből, hogy béna vagyok, szerencsétlen vagyok, semmire se vagyok jó, miközben értékek bontakoznak ki általunk. 
Egy nemzet boldogságszintje arányosságban van a kormányzat minőségével, azzal, hogy a politikusok felelősséget vállalnak-e a rájuk bízott feladatokért, állampolgárokért.
Egy nemzet boldogságszintje összefüggésben van a hívők arányával. Minél több a hívő ember, annál boldogabb a társadalom. Szabad felelősséget vállalni Isten ügyéért is." (Pál Feri az egyén felelősségvállalásáról - A szorongástól az önbecsülésig)



2013. május 7., kedd

Élni és élni hagyni



Mulatságos kisfilm egy vagány öreg néniről,  a fenntartható fejlődésről,  meg nem felelésről,  önálló gondolkodásról, önmagunk vállalásáról...




Ruth Stout napi egy-két órányi munkával forradalmi kertészkedést folytatott évtizedeken át, földművelés helyett csak vetett és aratott,  ruhátlanul dolgozott, nem alkalmazkodott elvárásokhoz, részt vett a "kocsmaháborúban", és minden idegszálával élvezte az életet a jó humorérzékkel, szeretet képességével megáldott férje oldalán.


Hát valahogy így kéne, ilyen lazán, szabadon, félelmek, fölösleges gátlások nélkül...

2013. május 1., szerda

Égi hinta



Ma ebbe a képbe botlottam. Eszembe juttatta egy visszatérő gyerekkori álmomat. Éjjel van, a kertünkben, épp csak a léckapun belül, le van eresztve egy hinta az égből, békésen hintázom. Egy deszkalap és a végtelen kötél, amin aláfügg. Csillagos égbolt, nyugalom, biztonság. Megtart.